Karnizmus

 

A karnizmus (carnism) fogalmát Dr. Melanie Joy alkotta meg 2001-ben. A carn (hús, hússal kapcsolatos) és az -ism (-izmus; a magyar -ság, -ség főnévképző megfelelője; eszmerendszer, gondolati irányultság összefoglaló elnevezésére utal) szavak használatával – ha nagyon magyarosítani szeretnénk: husizmus.

Dr. Joy egy érdekes megfigyelést tett:  „Amikor állatok elfogyasztásáról van szó, akkor az érzékelésünket nagyrészt, ha nem teljesen a kultúránk határozza meg. Egy húsfogyasztó társadalomban a hétmillió állatfaj közül az emberek csupán párat tekintenek ehetőnek.” A többit táplálkozás szempontjából ehetetlennek vagy gusztustalannak minősítik, illetve különböző címkékkel ruházzák fel (haszonállat, vadállat, háziállat, kártevő stb.), ami kultúránként változik (például a kutyahús evése elfogadott Kínában, Európában a kutyák bántalmazása állatkínzásnak minősül, megevésük – finoman szólva – barbár cselekedet, míg India nagy részén tisztátalan állatnak minősítik és tiltják a kutyák elfogyasztását, bár az indiai Nágaföld államban a kutyahúsevést egyesek egészségesnek tartják). Ez a kultúrából fakadó determináció mégis hatással van a különféle állatfajok érzelmi és megismerő képességének szubjektív megítélésére: csökkenti vagy növeli a feléjük tanúsított empátiát. Ez szépen tükröződik a magyar nyelv pejoratív marha vagy kutyahűség szavaiban is. Természetesen a legtöbb civilizált ember  nem bántja az állatokat, sokan házikedvencet is dédelgetnek, magukat állatbarátnak nevezik és felháborodnak ha állatkínzásról értesülnek, de a kultúrkörükben élelemnek besorolt állatok húsát megeszik. Annak ellenére, hogy az indokolatlanul erőszakos magatartás deviáns, kerülendő viselkedésnek számít, ezért sokan képtelenek lennének az elfogyasztott állatot megölni.

Adódik a kérdés, hogy ez miért van így?

Ha nagyon rövid választ szeretnénk adni: tudatlanságból, de helyesebb válasz, hogy a tudatosság hiánya miatt.

Részletesebben: a kultúra úgy befolyásolja az emberek tudatosságát, hogy ez nagy részüknek fel sem tűnik. Nemcsak a vegán táplálkozás mögött áll ideológia. Általában az emberek szabadon döntenek arról, hogy mit esznek meg és mit nem, a húsfogyasztás pedig nem kényszer; mégis ha étkezésre kerül a sor az adott kultúrától függő étkezési szokások szerint egyes állatok élelemként szerepelnek míg mások nem. Ez az általánosan elfogadott – ezért domináns és rejtett – ideológia a karnizmus, ami a szocializáció természetes része; következménye, hogy az emberek  értékrendje – szeretem az állatokat – és cselekedetei – húst eszem – között ellentmondás alakul ki. A karnizmus és a veganizmus megalapozottsága között viszont nagy a különbség. A növényi étrend mellett etikai, környezetvédelmi, egészségügyi érvek szólnak, míg a húsevők választásukat többnyire a természetes (natural), normális (normal), szükséges (necessary), és helyes (nice) – 4 N érveléssel – próbálják igazolni; ezek az érvek sekélyesek és nem helytállók. Fontos tény, hogy a húsevés közvetve felelőssé tehető a globális felmelegedésért, mivel a karnizmust kielégítő húsipar a nagyüzemi állattartás következtében ennek egyik legfőbb okozója. Emellett a nagyüzemi állattartással járó hatalmas mennyiségű ürülék lokális környezeti problémákat és megbetegedéseket is okoz.

Az, hogy sokan elítélik az állatok bántalmazását, de egyes állatfajokat megesznek egy paradox viselkedéshez vezet, amit a pszichológia kognitív disszonanciának nevez. Ha egy új tapasztalat vagy információ ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget okoz. Ez sokakban kialakul ha elgondolkodnak azon, hogy szeretik az állatokat, mégis húst esznek. A disszonancia szorongáskeltő állapot, amelyet mindenki csökkenteni igyekszik – jó esetben – a tények mérlegelésével, önkritikával, majd a viselkedések, szokások tudatos megváltoztatásával vagy – a könnyebb utat választva – a kellemetlen gondolatok redukálásával, negligálásával – az állatok nem szenvednek, élelemnek tenyésztik őket, humánus módon végeznek velük -, másrészt elkerülő magatartással – érdektelenség, közöny a témával kapcsolatban -,  valamint az új információkkal szemben – a húsfogyasztás növeli a rákos megbetegedés kockázatát – eleve óvatosak, elutasítóak. Ezt a folyamatot az énvédő mechanizmusok is segítik. „A pszichológiai szakirodalomban a védekezési (énvédő) mechanizmusok vagy (el)hárító mechanizmusok tudattalan lelki működések. Funkciójuk megakadályozni az „én”-t személyesen negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. Miközben az énképet (egót) jótékonyan védik a hibáival való bántó szembesüléstől, eltorzíthatják a valóság megfelelő érzékelését.” A pszichológusok sokfajta énvédő mechanizmust írtak le, a húsevéssel kapcsolatban az alábbiak a jellemzők:

  • Tagadás: a zavaró érzések, impulzusok, vágyak jelentéktelenítése és aktív kiutasítása a tudatból – „Az állatok nem szenvednek, amikor levágják őket.”
  • Racionalizáció: vagy önáltatás; ha a személy olyan helyzetbe kerül, amelyben objektív szempontból negatív következtetéseket is fontos lenne levonni önmagára nézve, ennek ellenére a valóságot eltorzítja – „Azért eszem húst, mert egészséges, szükséges a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz, egyébként legyengülnék.”
  • Reakcióképzés: vagy kompenzáció; az önmeggyőzés illetve „önbecsapás” egyik módja. Az egyén önmaga elől úgy rejti el valamely késztetését, hogy ellenkező irányú, gyakran túlzó motivációt fejez ki – „Ha nem ennék húst éhen halnék.”
  • Humor: kellemetlen vagy éles helyzetek tompítása derűs hangulat keltésével – „Védd a növényeket, egyél követ!”

 

(Magyar felirattal)